Üdvözöljük honlapunkon!

A 180 éves műemlék és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi kert, hazánk leggazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron. Az eddig észlelt fészkelő madárfajok száma 62, a tavakban 22 halfaj él, 73 puhatestű állatfaj talált itt otthonra. Egynyári növénybemutatók, hangulatos sétautak, rózsa fajtabemutató és a természet sok-sok apró csodája várja egész évben kedves vendégeinket.

2016.06.16.

A 2016. május. 31-én Brüsszelben megrendezett Green Week keretében díjazták a 27 legjobb LIFE-Nature projekt közül a 6 kiemelkedő projektet. Ezek közé az MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézet és a Nemzeti Botanikus Kert részvételével 2014 végén befejezett Pannon Magbank projektet is beválasztották. www.pannonmagbank.hu
A projekt céljai messzemenően teljesültek, az eredmények még meg is haladták a vállalt célokat. A Növényi Diverzitás Központ (NÖDIK) koordinálásával dolgozó konzorcium 2014. év végéig mintegy 910 növényfaj 1853 magtételének gyűjtését és tárolását valósította meg, amely magában foglalja 204 védett faj 364 tételét, és 45 fokozottan védett faj 76 tételét. Az MTA ÖK ÖBI által vezetett visszatelepítési kísérletek eredményei is hozzájárultak a sikerhez.

A legjobb LIFE pályázatok kihirdetése http://ec.europa.eu/environment/life/bestprojects/bestnat2015/index.htm

Az FM Sajtóiroda közleménye itt olvasható www.kormany.hu

2016.05.31

Június 3-5. között Fehérvárcsurgón, a Károlyi kastély parkjában találkozhatnak velünk az érdeklődők. Botanikai sétát tart Kósa Géza dendrológus, kertünk vezetője, június 4-én 17 órától. A Károlyi kastély kolonád teraszán megtalálhatják standunkat, ahol tájékozódhatnak kertünkről és programjainkról.

2016.05.27

2016 a Hüvelyesek Éve, ezért május utolsó hétvégéjén (május 28-29) Kertünkben tart bemutatót és vásárt a Valeyrac Exotic mely fókuszában a különleges, de hazánkban is könnyen termeszthető hüvelyes növények lesznek.
A többtucat féle hüvelyes mellett még többszáz fajta különleges zöldségféle és ehető növény - színes paradicsomok, paprikák, chilik, padlizsánoki, földicseresznyék, ehető virágok, fűszernövények, stb. - palántája és magja lesz beszerezhető ezen a csodálatos koranyári hétvégén.
A különleges zöldségfélék sikeres termesztését a Valeyrac Exotic szakértő munkatársai a helyszínen szakmai tanácsaikkal is segítik.

2016.05.06.

Május 14-16 között, a Kert 8:00-18:00 óra között lesz nyitva, az üvegházak és kiállítások pedig 8:00-15:54 között. A Kert tavaszi pompájában gyönyörködhetnek az idelátogatók. Virágzó cserjék, évelő növények és bazsarózsák színesítik a látvány. Újra "Mese tansétán" vehetnek részt látogatóink (vezetőlap a jegypénztárban kérhető). A szabadtéri büfében kürtőskalács, üdítő, kávé várja kedves látogatóinkat. További részletek a hír címére kattintva érhetők el.

2016.04.29

Április 30-május 1-én, a Kert 8:00-18:00 óra között lesz nyitva, az üvegházak és kiállítások pedig 8:00-15:54 között. A Kert tavaszi pompájában gyönyörködhetnek az idelátogatók. Mese tanséta (vezetőlap a jegypénztárban kérhető), hagyományos és egzotikus palánták, virággumók, minikertek, kaktuszok vására és szabadtéri büfé (kürtőskalács, üdítő, kávé) várja kedves látogatóinkat.

2016.04.21

Tavaly ősszel 50.000 tulipán hagymát ültettek el kertészeink a Kert különböző részein: a Rózsakertben, a Kastélynál és a kert felső részén található egynyári virágágyásokba.
A tulipánok virágzása április elején elkezdődött és előreláthatóan az április 23. hétvégén fog tetőzni (időjárás függvényében) a legnagyobb területen, az egynyári virágágyásoknál.
Mivel különböző fajtacsoportok közel 40 fajtáját ültettük el és azok más-más környezeti adottságokkal rendelkező területekre kerültek (naposabb, árnyékosabb), a virágzás folyamatosan zajlik: vannak fajták melyek már elvirágoztak és olyanok melyek még bimbósak.

2016.04.19

2016. április 12-én az MTA Biológiai Tudományok Osztálya kihelyezett ülését az MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézetben tartotta, Vácrátóton. Ez alkalommal került sor a tavaszi pompájában tündöklő Nemzeti Botanikus Kertben a Magyar Botanikusok Oszlopának ünnepélyes felavatására. Avató beszédet mondott Borhidi Attila akadémikus, az oszlopon koszorút helyezett el Fésüs László akadémikus, osztályelnök. Az avatáson a magyar botanikai és biológia tudomány számos kiemelkedő személyisége részt vett. Részletek a hír címére kattintva...

2016.04.18

Április 20-24. 10:00-16:00 óra között a Fővárosi Állat- és Növénykertben találkozhatnak velünk az érdeklődők. A standunk a Varázshegyben lesz a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségével együtt. Interaktív játékokkal és ismertetőkkel várjuk a kedves érdeklődőket.

2016.04.07.

2016.04.17-én vasárnap 14 órától kerttörténeti sétát tartunk, mely során megtekintjük a szentimentális tájképi kert legfontosabb stíluselemeit, filmek forgatási helyszíneit.
Részvételi díj: a kerti belépőjegy, melyet a jegypénztárban lehet megváltani. A szakvezetés ingyenes és regisztrálni nem szükséges.
A sétát tartja: Lunk Gergely kertészmérnök, gyűjtemény kurátor.
Gyülekező a Berkenyeház előtt.

2016.03.17.

Szombattól-hétfőig (március 26-28.) a Kert 8:00-16:00 óra között, az üvegházak és az állandó kiállítások 8:00-15:45 között lesznek nyitva. Nyolc állomásból álló mese tansétával várjuk a gyerekeket és felnőtteket a vácrátóti botanikus kertbe. További részletek a hír címére kattintva érhetők el.

2016.03.07.

Március 12-15. között a Kert minden nap 8:00-16:00 között látogatható, az üvegházak és az állandó kiállítások pedig 8:00-tól 15:45-ig lesznek nyitva. A Kaktuszház zárva tart. További részletek a hír címére kattintva érhetők el.

2016.02.23.

Elkezdődött a sáfrányok virágzása Kertünkben. A hóvirágon, tőzikén, téltemetőn túl az összes tavaszi sáfrányunk elkezdett nyílni. Amint kisüt a nap és 10 fok fölé megy a levegő hőmérséklete, szélesre nyitják virágaikat. Az üvegházak és az állandó kiállítások is nyitva vannak. (lásd NYITVATARTÁS-jobb oldali sávban)
Várjuk kedves látogatóinkat!

2016.01.14.

2016.01.24-én vasárnap 14.00 órától kerttörténeti sétát tartunk. A séta során megtekintjük a szentimentális tájképi kert legfontosabb stíluselemeit, filmek forgatási helyszíneit, levetítjük Klösz György régi fotóit és végül az üvegházak trópusi növényeiben gyönyörködünk.
Részvételi díj, a kerti belépőjegy.
Gyülekező a Berkenyeházban.

2015.12.15.

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy Botanikus kertünk a téli ünnepek alatt folyamatosan nyitva lesz a szokásos időben, 8 órától 16 óráig. Az idei évtől a Berkenyeház, a Karbonház, a Trópusi-és pálmaház és az Orchidea- és broméliaház télen is nyitva állnak látogatóink számára.

A Botanikus Kert minden dolgozója nevében
ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

2015.12.10.

2015. november 14-én, december 5-én és 2016. január 9-én, szombaton 14:00-15:45 között tartjuk a következő festészeti foglalkozásokat. Amatőr felnőtt vagy 12 év fölötti gyerekek jelentkezését várjuk a kurzusra, melyre előzetes regisztráció szükséges. Részletes információk, a hír címére kattintva érhetők el.
Regisztráció és további tájékoztatás e-mailen a konczgyongyi56@gmail.com címen vagy telefonon a 06 70 776 11 28 számon 16:00-20:00 óra között.

Oldalak